Ár és elérhetőség

61 nm, az irányára 21.9M, ez kb 360-as négyzetméterár. Valamennyire alkudható.

Elérhetőség:

06-20-9266065 vagy 06-20-3204127

Ha rajtad keresztül találunk vevőt, segítesz eladni 100.000 Ft a jutalmad.

Írta: R. | Időpont: 2010. júl. 27. 2010. júl. 27. 21:54 Még nincsenek kommentek


A lakás

Négy éve vettük. Beleszeretés volt, mert jó az elosztása, van benne fantázia. És persze a kert, meg hogy reggel teázás közben besüt a nap a konyhába. Délután meg, ha munka után döglesz a kanapén látod a hegyeket.

Aztán változtak a dolgok, így most eladósorba került.

Szóval akkor a száraz tények:

A ház első emeleti félfüggő folyosójáról két lakás nyílik, a miénk a második.

Ami jó, mert így a konyhaablak a kert felé nyílik, aztán azért is jó, mert senki nem mászkál el az ablak előtt, sőt még azért is, mert nyáron ki lehet rakni két széket és egy kisasztalt a folyosóra és olyan, mintha saját teraszod lenne.

Belépéskor az egybenyitott előszoba és konyha fogad.

Az előszobából nyílik a wc és a fürdőszoba. A fürdőben mediterrán hangulatú sárgás színű járólap és lábaskád van. Az egyedi tervezésű fürdőszobaszekrény rengeteg pakolóhelyet és egy kihúzható szennyestartót rejt.

Az előszobából ha továbbmegyünk a galéria alatti átjáróba jutunk. Az eredet elosztás alapján a kisebbik szobából nyílt a nagyobb, az előző tulajok ezt úgy oldották meg, hogy egy galérát építettek a kisebbik szobában, alul beépített szekrényekkel és egy tolóajtóval, így alakítva ki két különnyíló szobát.

A galériát ők alvásra is használták, nálunk inkább vendégágy és plusz pakolótér funkciója volt.

A két szobát egy kétszárnyú ajtó köti össze, amikor nyitva van hatalmasnak tűnik a tér. Igazából az is: kb 36-38 nm együtt a két szoba.

A nyílászárók a szobákban négy éve lettek kicserélve műanyagra redőnynel, nagyon jó hang és hőszigetelők. A burkolat parketta, ami tavasszal lett újra csiszolva. A falak tapétázottak és frissen festettek.

A fűtés gázkonvektoros, ezek szintén négy éve lettek cserélve.

Írta: R. | Időpont: 2010. júl. 26. 2010. júl. 26. 18:15 Még nincsenek kommentek


A ház

A ház az 1900-as évek elején épült, egy katonatiszt tulajdona volt.  Némi szecessziós hatás megfigyelhető az ajtókon, a belső korlátokon és a lépcsőház eredeti Zsolnay csempéin, de külsőleg semmi különös, bár ez valószínűleg a II. világháborúban kapott találat utáni újjáépítésnek köszönhető.

A régi ház kertje hatalmas volt, egészen a Tigris utcáig ért fel, tele rózsa és orgonabokrokkal, melyekből egy-kettő még most is megvan a kertben. A mostani kert már jóval kisebb, de a romantikájából mit sem vesztett. Három szintes: alul egy mediterrán hangulatú, kövezett udvar található, ládákban leanderekkel és más növényekkel. A középső szinten egy kerti pad és a sütő van, míg a fenti, legnagyobb rész füvezett és focizni lehet.

Aki kívülről nézi ezeket a Mészáros utcai házkat el sem tudja képzelni milyen vadregényes hangulatú belső kerteket rejtenek.

 

A házat a háború után újjáépítették, belül az első emelethez hozzácsaptak egy félfüggő folyosót és nyolc kisebb lakásra osztották fel. Aztán jó sokáig nem történt semmi, a ház élte a régi házak életét, egyre kopottabbá és lepukkantabbá vált.

A lakók többször pályáztak felújításra, nem sok sikerrel, míg végül úgy döntöttek, hogy a tetőtér eladásából fedezik a ház teljes felújítását.

Több próbálkozás után végül tavaly év elején állapodtunk meg egy vállalkozóval, aki tavaly júniusban neki is látott a felújítási munkáknak. Voltak problémák, de a lakók harcos természetének és az ügyvédünk által kötött szerződésnek hála idén tavaszra nagyjából elkészült a ház és az első emeleti lakásokban keletkezett károkat is kijavította a vállalkozó.

Apróbb javítások még hátra vannak, de a lényeg, a ház végre újra csodaszép.

Írta: R. | Időpont: 2010. júl. 25. 2010. júl. 25. 16:29 Még nincsenek kommentek


Merre van?

A blog címe alapján már sejthető:

a lakás a Mészáros utcában található, az I. kerületben, itt:

Ha egy nyugodt helyen, mégis közel a városhoz szeretnél lakni, ennél jobbat keresve sem találnál.

És hogy miért is olyan jó ez a környék? A lakás a Belvárostól csak 10 percre, mégis hatalmas parkok közelében, a Naphegy lábánál van. A szobák dél-nyugati fekvésűek, egész délután naposak. A környéken egy bölcsőde, három óvoda, három iskola, több játszótér, orvosi rendelő, cukrászdák és klassz éttermek vannak.

Írta: R. | Időpont: 2010. júl. 25. 2010. júl. 25. 11:34 Még nincsenek kommentek


Eladó a lakásunk

Három hónapja készült el a lakásunk és próbáltam eddig ingatlanosok segítségével hirdetni.

Az eredmény siralmas. Ketten nézték meg a lakást, abból ráadásul az egyikük ismerős volt. Itt az ideje, hogy megpróbáljam magam hirdetni net-en és az ismerősök körében.

Sok információval és még több képpel, hogy aki eljön megnézni azt ne érjék meglepetések.

És neked, aki ezt olvasod miért is jó ez?

Nos, ha lakást keresel, akkor és megtetszik a miénk, akkor az ingatlanközvetítők kizárásával tutunk megállapodni és ezzel szerintem mindketten jól járunk.

Ha pont nem keresel lakást vagy nem ekkorát és ilyet, de ismersz valakit, aki hasonlót keres és összjön az üzlet, akkor 100.000 Ft-al honorálnám a segítséged.

Hát így.

 

Írta: R. | Időpont: 2010. júl. 25. 2010. júl. 25. 11:28 Még nincsenek kommentek